Orosz Gábor a szoloben

Ezen a tájon születtem, és itt nőttem fel, Tokaj-Hegyalján. A gyermekkorom is a mádi dűlők közt telt, és most, felnőve is szerencsésnek érzem magam, hogy azóta is ez tölti ki az életem.

Családomban évszázados hagyomány köt a Tokaji szőlőkhöz és borhoz. Apai ágon a felmenőim több generáció óta vincellérek voltak, és Mád határában saját szőlőterületekkel is rendelkeztek. Édesapámnak sajnos ez nem adatott meg, mivel az államosítással elvették a mi földjeinket is, ennek ellenére ő is a Tokaji bort választotta hivatásának - még ha ezt sokáig nem is tehette saját birtokán. Apróbb területeink azonban a kommunizmus alatt is megmaradtak, így saját fogyasztásra mindig készítettünk bort néhány hordóval.

Az akkor még kötelező sorkatonaság letöltése után 1991-től 1994-ig a Gundel mádi pincészeténél kezdtem szőlészkedni és borászkodni, azaz mondhatnánk, hogy - folytatva a családi hagyományokat - magam is mintegy mai vincellér voltam.

Pincészetem a rendszerváltozás után édesapámmal közös családi vállalkozásként indult, melyben folyamatosan vettem át a teljes körű irányítást, 1995-ben pedig megalapítottam az Orosz Gábor Pincészetet vállalkozás formájában is. Korábban édesapám területeiről csak hordós borokat készítettünk, azonban ebben az évben megismerkedtem Malatinszky Csabával és innentől kezdve a borokat már palackba is zártuk.

1997-ben Gál Tiborral való véletlen találkozásom egy újabb sikeres szakmai, kereskedelmi és egyre elmélyülő baráti kapcsolatot alapozott meg. Ennek első gyümölcse lett a Lodovico Antinori olasz márkival közösen készített Tokaji Aszúk forgalmazása a világban Baron Bornemisza néven. Azóta is termésem jó része külföldi piacokra jut el - ez a főként nemzetközi részvétel a fő oka a Magyarországon való viszonylagos ismeretlenségnek.

1999-től tanácsadó, majd 2001 óta társtulajdonos és ügyvezető voltam a mádi székhelyű Bodvin Kft.-nél, amelyet 2009 óta nővéremmel közösen tulajdonlom. Emellett több kisebb, de ígéretes hegyaljai pincészet szakmai irányítását, illetve szőlészeti-borászati tanácsadását végeztem és végzem manapság is.

Munkámban arra törekszem, hogy egyre kiválóbb borok szülessenek a kezem alatt, melyek tovább öregbíthetik, illetve - a mai magyar valóságot látva - segíthetnek megújítani a Tokaji egykori hírnevét.

Ennek érdekében folyamatosan képzem magam, tanulok és tapasztalok, melyhez kiemelkedő kvalitású borászokból álló baráti köröm is hozzásegít. Területeimet a lehetőségekhez mérten továbbra is folyamatosan bővítem, azonban csak a legmagasabb minőségű szőlőkkel, apránként, lépésről-lépésre fejlesztem a már eddig is nagyszerű dűlőportfóliómat.

Tagja vagyok a Tokaj Reneszánsz Egyesületnek, illetve egyik alapítója a Szepsy István által elindított Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesületnek is. Mindkét tagságommal az a célom, hogy aktívan részt vegyek a Tokaji tradíciók megőrzésében, továbbadásában, és a Tokaji bor hírnevének öregbítésében. Ennek a munkámnak elismeréseként a Tokaji Vinum Regum, Rex Vinorum Borlovagrend felvett borlovagjai közé.

Mivel a harsányság és a magamutogatás távol áll tőlem, azt szeretném, ha a Tokajiról és Hegyaljáról szívemben élő elképzeléseimet a boraim mutatnák meg helyettem - ékesebben szólva, mint én azt valaha is tehetném. Remélem, amikor a Természet és szerény munkám közös eredményét megízlelik, talán Önöknek is élményt és örömet tud szerezni.

Ha ez így van, akkor boldogan érzem úgy, hogy ezért megéri.